legszebbem...

Ezúttal kézimunka, végre! Rémesen fáradt, kimerült magamon próbáltam segíteni. Mi más lehetett volna a gyógyír, mint a kézimunka, ezúttal a kötés. Előkerestem hát a ládám legeslegszebb fonalát (igen nagy volt az enerváltság, mondom!;)), a fonal már legalább másfél éve várt az átlényegülésre, eddig nem mertem hozzányúlni ugyanis (a simogatást nem számítva persze), túl jó volt ez nekem.

Így indult a történet...

Bár sok blogon olvastam, hogy minden szemet élvezet volt kötni, én ilyet még sohasem tapasztaltam. Egy idő után, teljesítménytúra lesz számomra minden darab. Érdekes módon, ezt a kendőt viszont nem csaltam meg, vagyis tettem félre más kézimunkáért. No, azt nem állítanám, hogy nem szenvedtem nagyon, amikor ötszázontúli sorokat kötöttem majd egy órán keresztül, és esténként két sornál sokkal többre nem is voltam képes, de ennek ellenére jócskán elégedett voltam magammal a kitartásomat tekintve, mert sikerült végre egy igazán beburkolózós naaagy kendőt kötnöm. Juhéjj!:)